Mikor az uccán átment a kedves, galambok ültek a verebekhez. Mikor gyöngéden járdára lépett, édes bokája derengve fénylett. Mikor a válla picikét rándult, egy kis fiúcska utána bámult. Lebegve lépett – már gyúlt a villany s kedvükre nézték, csodálták vígan. És ránevettek, senki se bánta, hogy ő a szívem gyökere-ága. Akit ringattam vigyázva, ölben, óh … Bővebben: József Attila: MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES…